Út az Úrhoz

Útilevelek a keskeny útról - lélektől lélekig

Ige dióhéjban

"Kövess engem!" Az pedig felkel, otthagyta mindenét és követte Őt."" /Lukács 5;28./

Golgota Rádió

Kapcsolat

Ha bármilyen észrevételed, megjegyzésed, javaslatod van az oldallal kapcsolatban, írj E-mailt a szerkesztőknek!
Ha van valami, amiről szívesen írnál a blogba, azt is elküldheted az alábbi címre:
bbence1995@citromail.hu

Új hal a vízben

2009.11.10. 19:30 Bod-E

Napi ige

Kedves Olvasók!

Ma kolosséi levél utolsó verseit olvastuk a 4. részből. 

 "2Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. 3Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, 4hogy azt hirdethessem. 5Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel.  6Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni. 7Az én egész helyzetemet megismerteti majd veletek Tükhikosz, a szeretett testvér, a hű diakónus, szolgatársam az Úrban.  8Őt éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek körülményeinket, és hogy megvigasztalja szíveteket. 9Vele megy Onézimosz is, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők tehát mindent tudatnak veletek, ami itt történik.  10Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse, akiről utasításokat kaptatok, és ha megérkezik hozzátok, fogadjátok be; 11továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A zsidók közül csupán ők munkatársaim az Isten országa hirdetésében; ők vigasztaltak engem. 12Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami az Isten akarata. 13Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban vannak. 14Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász. 15Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, aztán Nimfát és a házánál levő gyülekezetet. 16Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok. 17És mondjátok meg Arkhipposznak: legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban! 

18A köszöntést én, Pál, írom a saját kezemmel. Ne feledkezzetek meg az én bilincseimről! Kegyelem veletek!"

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://veddesolvasd.blog.hu/api/trackback/id/tr251516229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.